A VAKÁCIÓS BIBLIAHÉT TÖRTÉNETE

A VAKÁCIÓS BIBLIAHÉT TÖRTÉNETE

Romániában 1993-ban tartották az első Vakációs Bibliahetet egy váradi, egy kolozsvári és egy marosvásárhelyi csoporttal. A Bibliahetek megszervezését a holland KOEN (Kinderwerk Oost Europa Netherland) alapítvány tette lehetővé, melynek az anyagi és lelki támogatásával sikerült elindítani az erdélyi és a királyhágómelléki egyházkerületekben is. A KOEN alapítvány munkatársai minden évben új programot állítanak össze és gondoskodnak segédanyagokról, játékok és az énekek kiválasztásáról. 1993-ban a résztvevő gyermekek száma a három csoportban 1 000 körül volt. Ez a szám évről évre növekedett, 2021-ben több mint 30000 gyermek vett részt, mintegy 800 csoportban az egész Kárpát - medencében. Azóta a Kárpát - medence különböző országaiban, mint például Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában és Szerbiában felváltva évente egyszer központi bemutatónapot tartunk. Országonként több bemutató csoporttal rendelkezünk: Erdélynek 4, Királyhágómelléknek 1, Magyarországnak 3, Felvidéknek 2, Kárpátaljának 1, Vajdaságnak 1.
Minden évben a soron következő ország önkéntes munkatársai megírják és bemutatják az új programot, ahol részt vesznek a különböző országok bemutató csoportjainak tagjai. Ezt nevezzük központi bemutatónak. A program ezután jut el a csoportok saját régióiba és bemutatásra kerül a gyülekezetek képviselői, munkatársai számára.
A Bibliahét célját egyik munkafüzet így határozza meg: "Jó alkalom a Vakációs Bibliahét arra, hogy a gyermekekkel ismertessük meg az evangéliumot. A gyülekezeti tagok számára mozgatórugó, hisz sok emberre van szükség a szervezéshez és a kivitelezéshez. Jó együtt munkálkodni!"
Isten áldása nemcsak a gyerekek számának növekedésén figyelhető meg, hanem abban is, hogy egyre több lelkészt, vallástanárt és fiatal munkatársat érdekel ez a lehetőség, amely által meg lehet ismertetni a gyerekekkel Jézus Krisztus evangéliumát.

A romániai KOEN Alapítvány tagjai bemutató napokat tartanak a két református egyházkerület 8 városában. Ezekre a bemutató napokra tavasszal kerül sor. A gyülekezetek képviselői ezen az alkalmon jelentkezési lapot töltenek ki, amelyben bejegyzik, hány gyerek jelenlétére számítanak a következő évben a Vakációs Bibliahéten. Egy ilyen bemutató napon a munkatársak ízelítőt adnak arról, hogy hogyan lehet egy Bibliahetet élményszerűen megvalósítani. Meleg, meghitt hangulata van a felkészítő napnak, amelyet igazi hitépítő alkalommá tesz a közös imádság, éneklés, beszélgetés és a szeretetvendégség. A bemutató nap 10-13 óra között szokott zajlani.
Mindezek után következik VBH megszervezése gyülekezeteinkben és a táborokban. Ez a gyermekevangelizáció.

Isten áldása legyen szolgálatunkon!

 

Az oldal cookie-kat használ. Kétféle sütit használunk annak érdekében, hogy az online áruház optimálisan működjön az Ön számára. Cookie-k használata.

A szükséges sütik az alapvető funkciók lehetővé tételével segítik a webhely használhatóságát.

A marketing sütiket a webhelyek látogatóinak nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns és vonzó hirdetések jelenjenek meg.